Ma tér vissza a Heti Hetes című műsorba a betegeskedő Bajor Imre. A színész a Bors riporterének beszélt arról, hogyan lett sikeres, magabiztos, derűlátó emberből kudarcot vallott családfő.
Sokan aggódtak önért, hogy érzi most magát?
Hazudnék, ha azt mondanám, hogy halál boldog vagyok, de sokat segített az elmúlt időszakban az a mérhetetlen szeretet, amivel körülvettek. Sokat pihentem, leszoktam arról, hogy nyomon kövessem a híreket, és tizenhatszor néztem meg a szurikáták életét. Isteni volt, nem kellett rossz dolgokon gondolkodnom. Ugyanakkor nem volt jó egy hónapig itthon ülni, mert az ember annyira begubózik a saját gondolataiba, és olyan mérhetetlenül tudja sajnálni magát, hogy az már tényleg borzasztó.

Kik voltak azok, akikre számíthatott a bajban?
Nem tudom, mi lenne velem Ildikó nélkül. Múltkor gondolkodtam azon, hogyha neki valami baja lenne, miben tudnék én segíteni, hiszen azt sem tudom, mi hol van a lakásban. Elmondhatatlanul jólesik, hogy a barátaim törődtek velem, fel sem tudom sorolni őket, annyian voltak, meglátogattak vagy telefonon érdeklődtek az állapotomról, nagyon sokat tettek értem.

Mi történt aznap, amikor kijött önhöz a mentő?
Soha nem éreztem még ilyet, olyan volt, mintha hirtelen minden erő kiment volna belőlem. Aztán mikor rám tették az infúziót, és azt mondták: ilyen magas vérnyomással nem szoktak élni, akkor annyira megijedtem, hogy eszembe sem jutott, ellenkezni az orvossal. Ő pihenőt javasolt, három napig csak aludtam a gyógyszerektől. Aztán Varga Zoltán természetgyógyász leállította az altatást, és az ideginger-terápiája – hetente háromszor fáj ugyan egy kicsit – csodát tett.

Mostanában nincs jó passzban: szilánkosra tört a bokája, megbukott a legutóbbi filmje, becsődölt az étterme.
Ha mindez nem velem, hanem egy civil emberrel történik, akkor nem írják meg. Ahogyan mások, én is megpróbáltam vállalkozni, több lábon állni. Harmincöt éve gyakorlatilag eltartok egy „klánt”, és aztán azzal szembesülök, hogy az a kicsi, nagyon magyar vár, amit felépítettem, egyszer csak összedől, az életem összeomlott. Nem vagyok kivételezett, én sem tudom megúszni a kudarcokat.

Anyagilag nagyon megterhelte?
Erről nem beszélek, ez az én ügyem. Azt viszont hallatlan pofátlanságnak és szemétségnek tartom, hogy a hitelezők megfojtottak. Nem várják ki azt az időszakot, amíg az ember kicsit összeszedi magát, azonnal kell nekik a pénz, és mosolyogva mondják, hogy jaj hát angyali kis művész úr, imádjuk, szeretjük magát, de ezt meg ezt most fogjuk, és elvisszük. Az üzleti élet becstelenségével szemben nem voltam felvértezve. Ilyen ez a világ.

Visszatér még az életörömtől sugárzó Bajor Imre?
Erre egyértelműen tudok válaszolni. Az a boldogság, amit valaha éreztem azokkal a kollégákkal, akik már meghaltak, és azokkal, akik már nincsenek, soha a büdös életben nem fog visszajönni. Hogy mennyi idő kell, amíg az ember lelke rendbe jön, azt nem lehet tudni.

-bm- BorsOnline.hu